INGYENES házhoz szállítás 25.000 Ft feletti rendelés esetén!
Kérdésed van? +36309320477
A Rafát már jól ismerheti a műértő közönség, és okkal szeretik. Úgy döntöttünk, hogy az alapsör mellett ideje lenne bemutatni, hogy mit lehet még kihozni a limoncello ipa koncepcióból, így született meg a dupla változat. Nőtt az alkoholtartalom, a test, a komlósság.
Néha venni kell egy nagy levegőt és bele kell ugrani az ismeretlenbe. Ez a szabadság, kíváncsiság és nyitottság késztetett bennünket is, hogy belefogjunk abba, amit mindig is szerettünk volna, és megalkossuk a Fehér Nyulat. Mert a sör a szenvedélyünk. Ezzel foglalkozunk éjjel-nappal. Nyitottak vagyunk, kísérletezünk, tanulunk, fejlődünk – és csak olyan italt palackozunk és töltünk hordóba, ami a legszigorúbb mércének is megfelel. A sajátunknak. És persze a tiédnek is.
A kezdetek Amikor Harisnyás Pippi már nem juthatott több színes harisnyához, akkor jött a Fehér Nyúl és Alíz helyett Pippit vitte el a Taproomba sört kóstolni... 2017. márciusában kezdte meg a Fehér Nyúl hivatalos tevékenységét a Soroksári út egykori harisnyafestő épületében. De azért ennél régebbi a történetünk. Egy kis boszorkánykonyha az első állomása a főzde történetének, ahol Sajgó Álmos és Meiszner Péter elkezdtek kísérletezni a házi sörfőzéssel, majd egy idő után, mikor sokadik főzetük is ihatóra, sőt mi több, jóra sikerült, kialakították a mini főzdéjüket egy pincében.
Elkezdődtek a kísérletezések az élesztőkkel, komlókkal és egyéb alapanyagokkal majd 2015-ben megszületett az elhatározás, hogy nyissanak egy saját főzdét. A mesékből jól ismert 3-as szám ebben a történetben is megtalálható, mert ez után került be a csapatba a harmadik, lelkes sörfőző is, Csepregi András személyében. És akkor mentek-mendegéltek, amíg rá nem találtak az elhagyott harisnyafestő gyárra, ami otthont adott a főzdének és 2017. március 20-án el is készült az első főzet, és azóta nincs megállás. Innentől kezdve egy új epizód nyílt a nyulak életében és elkezdődött az új világ felfedezése és megismertetése a közönséggel. Így találkozhattok sörökön és ízeken keresztül az őrült kalapossal, a Vörös Királynővel vagy akár a Cheshire macskával. Várunk mindenkit a sörök csodaországában, ahova a nyúl üregén át vezet az út!
Fogyaszd kedvenc sörödet stílusosan egy One Beer pohárból!
Kövess minket!
Kövess a FACEBOOK-on minket! Kövess az INSTAGRAM-on minket! Kövess a YOUTUBE-on minket!