Szűrés
Sörtípus
Gyártó
Erjesztés
Kiszerelés
Szín
Termék státusza
Balkezes
Balkezes

A Balkezes sörfőzdét 2012 májusában alapította Nyaras Tamás és Deres Attila. 2013 márciusában a Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén egyik sörük a Düsseldorfi Altbier kategóriában második helyet ért el (ekkor még Kétbalkezes Sörfőzde néven). A versenyt követően kezdtek el 400-500 literes főzeteket készíteni, hogy minél szélesebb körben ismertté tegyék söreiket. 2014-ben szintén a Házisörfözők Nemzetközi Versenyén Amerikai IPA kategóriában ezüstérmet szereztek. A főzde a kraft sör mozgalom tagja. Az Ország Söre verseny 22 résztvevőjének egyike volt 2016-ban.